Gyöngyszalag fűzéssel ékszerek: minta és szín változatok


Nyaklánc fehér gyönggyel




































Türkiz karkötő
Erdélyben sokat alkalmazzák ezt a fűzési módot, mivel az egyik legszebb mintát adja, mintha apró virágok lennének egymás mellett (persze ez függ a választott variációtól).




Hozzávalók:
-         Cérna
-         Kásagyöngy: 8-10 g


A munka megkezdése
(Itt részletesen bemutatom!)

1. Alap fűzési mód:

E bejegyzés összes bemutatott ékszere ezzel a fűzésmóddal készült. 


Láthatjuk, hogy színenként mennyire más.


Egyszínű nyaklánc és karkötő














A munka menete:
(Én ezzel a mintával kezdtem!)






Az első szem után rögzítjük a kapcsot, hogy középre essen. Majd fűzzünk fel 4 szem gyöngyöt. Öltsünk vissza az első szembe a kimeneti oldalról kezdve. Húzzuk meg és 2 újabb szemmel forduljunk vissza, melyet a kezdéstől számított 4. gyöngybe visszaöltünk.


Újabb 3 gyöngy következik és a kezdéstől számított 7. gyöngybe fűzzük. Így 2 és 3 gyöngy váltakozó fűzéséből kapjuk meg a mintát.
Célszerű kezdőknek a minta közepére színes gyöngyöt fűzni, hogy könnyebben megtanulható legyen a minta (de egyébként nem nehéz, csak elsőnek tűnik annak). 



Ugyanaz a minta, csak fordított színnel!

közelről
Gyöngy-karkötő


Nyaklánc és karkötő

Tipp 1: Az induló szemeket (tehát a 2 és a 3 szem első szemeit) jól válogassuk meg, szép szemek legyenek, mert azok fognak a szélén fogakként jól látszani. 


2. verzió:
A bemutató karkötő darabon a 2. minta balról.
Haladjunk a rajznak megfelelően!
Ugyanaz elkészülve

A harmadik fajtája:
A munka menete
A képen a 3. minta
A negyedik mód:
Fűzésmód, a képen a 4. minta
Az ötödik variáció:
Haladj a kép alapján, a fotón ez az 5. balról

A hatodik minta típus:
Fűzésmód, a fotón ez a 6. balról

Tipp 2: A munkát egész virággal fejezzük be, illetve hagyjuk abba pihenéskor, hogy a folytatásnál ne tévesszük el (a 2. szem után kész egy virág). 

A fűzési módokat bonyolíthatjuk + hozzáfűzött elemekkel!  
Fűzési mód
Én is kipróbáltam kétféle változatban, egyszínű feketével és fehér véggyönggyel (fotó-technikám fejlesztésre szorul :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése